51. fejezet - Nem tudok csak a barátod lenni!

Sziasztok! 

Most talán nem késtem olyan sokat. Itt az új rész, remélem tetszeni fog! Azt hiszem már csak 1 fejezet + az epilógus és vége Gigi és Zayn történetének, szeretném, ha így a vége felé, minden olvasóm elmondaná a véleményét a blogról, mi tetszett és mi nem tetszett a történetben. És, hogy melyik volt, a kedvenc fejezete, van csak egy kis töredéke a blognak? Nem azt mondom, hogy ez alá a fejezet alá írjátok meg, elég, ha az epilógus alá írjátok, de szeretném, ha nem csak a megszokott kommentelők véleményét olvashatnám! Köszönöm amúgy, mindenkinek aki veszi a fáradtságot és ír nekem kommentet, rettentő hálás vagyok érte! 

Úgy éreztem anya talán meg fog érteni, hogy érdemes lenne elmondanom mit is érzek, és nem kéne hazudnom se magamnak, se neki. Segíthetne helyre hozni a dolgokat. Úgy érzem most magam, mint aki rájött egész végig átverte magát, és képes lettem volna olyan hibát elkövetni, hogy hozzámegyek egy férfihez, aki nem bízik meg bennem, én pedig nem is szeretem őt igazán. Tudom, anya lesz az első, akinek el fogom mondani, mit is érzek igazán, de valahogy nem vagyok felkészülve rá, mégis muszáj elmondanom neki, mert ő az egyetlen, aki segíteni fog. 

- Anya... – szólaltam meg, a kisebb csend után. Mosolyogva, s bíztatóan nézett rám, tudta el szeretnék mondani valamit, ami már rég a szívemet nyomja, s tényleg így volt.

- Tessék kicsim? Mondjad csak. – Mosolygott rám, melegen. Elmosolyodtam, anya a világ legjobb szülője, mindig megért, és mindig segít, imádom őt, és mindig a tudtára is adom egy-egy kedves gesztussal.

- Anya, tudod, azt hiszem, nem nagyon érdekel ez az egész gyerek dolog, meg az sem, hogy el kell hagynom Jack-et.

- Édesem nem kell elhagynod, ha nem akarod – továbbra is mosolygott, majd végigsimított az arcomon.

- Tudom anya, de én el akarom hagyni, nem vagyok vele boldog. Nem is szeretem, soha nem is szerettem, Zaynt akartam elfelejteni, de sehogy sem sikerül. És olyan rossz, nem tudom mit tegyek, vagyis, de már tudom, csak az a rész, hogy visszakapjam Zaynt, még homályos. Talán már nem is szeret – motyogtam. Tényleg rájöttem arra, hogy Zayn nélkül nem vagyok boldog, és akármennyire is küzdök ellene, nem fog menni, hogy ne szeressem. Ez a srác, ez a tökéletes srác, a gyönyörű barna szemeivel, elfelejtetett velem mindent, elvarázsol, elcsábít. Soha nem tudom kiverni a fejemből, próbálkozhatok bármivel, nem megy. Elrabolta a szívem, s lehet, hogy már nem is sejti. Talán már el is felejtette az érzéseit irántam, talán már tényleg Jess-t szereti, és a múltkori látogatásunkkor, csak egy fellángolás miatt volt az egész csók jelenet. 

- Édesem, ne add fel a reményt, ahogy láttam Zayn még mindig oda van érted. Beszélj vele – ajánlotta édesanyám. Miután a szívecskés bögrémből megittam a teámat, átmentem Do-hoz. Az ajtót Zayn nyitotta ki, aki csak egy melegítőalsóban volt. A szívem hirtelen helyet változtatott, s a torkomba ugrott. Dadogni kezdtem valami értelmetlen hülyeséget, s Ő mosolyogva invitált beljebb. Levettem a fekete bokacsizmámat, majd a kabátomat is a fogasra tettem, s követtem Zayn a konyhába. Csendben voltam, nem tudtam mit is mondhatnék neki. Talán azt, hogy a húgához jöttél! Súgta a belső hang. Olyan zavarban voltam mellette, főleg, hogy nem rég még anyuval beszéltem meg, hogy még mindig érzek iránta valamit…elég intenzíven. Szeretném elmondani, neki, hogy talán kezdhetnénk valamit magunkkal, vagy, megkérdezni, hogy Ő mit is érez irántam, ha még érez. Mégsem teszem. Nem tehetem, még párkapcsolatban élek, ahogy Ő is, és nem szándékozom tönkre tenni az Ő kapcsolatát.

- Sikerült megnyugodnod, miután eljöttem? – Kérdezte kedvesen, s rám mosolygott. Nem tudtam mit válaszoljak, a szavak egyszerűen nem jöttek a nyelvemre. El voltam varázsolva, a hiányos öltözete, a fürkésző varázsszemei, a mosolya, mindenre tudtam figyelni csak, arra nem amit kérdezett, vagy mondott.

- Anyu azt mondta, voltál nálunk, csak aludtam – nyögtem ki. Fogalmam sincs miért mondtam ezt, szégyenemben elvörösödtem. Nem akartam, hogy tudja, anyuval róla beszéltünk.

- Igen, gondoltam meglátogatlak, miután Do hazajött, hogy ne légy egyedül – rántott vállat.  Törődik velem, ez volt az első gondolatom, aztán eszembe jutott, csak sajnál egy ilyen szánalmas csajt, mint amilyen én vagyok.

- Köszönöm, ez kedves tőled – biccentettem. Zayn megkínált innivalóval, amit el is fogadtam, majd jött a kínos csend. Csak figyeltem az arcát, mely kissé borostás volt, s egy kisebb mosoly bujkált ajkai végében. Tekintetem lejjebb kalandozott, gondosan kidolgozott felsőtestére, s a rajta lévő tetoválásokat, kezdtem el vizslatni. Mikor a csípőjén megláttam a fekete szív tetoválást, rögtön eszembe jutott a kapcsolatunk, és, hogy az alatt nem volt még ott. Biztosan Jess miatt csináltatta. Erre a gondolatra, egyből lehajtottam a fejem, s arra gondoltam, ha nem szúrtam volna el, akkor miattam tetováltatta volna magára és még mindig boldogok lennénk…együtt. Fáj, igenis fáj, hogy elhagytam, de akkor is fájt mikor megcsalt. Nekem idő kellett ahhoz, hogy átgondoljam a dolgokat, igaz mégis lefeküdtem vele, és aztán szünetet kértem tőle. Csak egy kis szünetet, s mi lett belőle, majdnem egy év. 

- Új tetoválásaid vannak – jelentettem ki. Zayn bólintott egyet, én pedig rámutattam a szívre – Jess miatt csináltattad? – kedvesen kérdeztem, annak ellenére, hogy rettentő féltékeny voltam, és azt akartam, hogy azt mondja, „Nem, mert miattad”. 

- Nem. – Ennyi volt a válasza. Látszott rajta többet nem szeretne beszélni róla, én pedig nem kérdeztem tovább.

- Amúgy, igazából, Do-hoz jöttem, mármint eredetileg őt keresem. Itthon van?  - Barátnőm hirtelen jutott eszembe, s tényleg hozzá jöttem, csak Zayn látványa és jelenléte leragasztott a konyhapult melletti székre. 

- A húgom épp randizik Harryvel, azt hiszem ma már nem is jön haza – vigyorgott perverzül, mire csak megforgattam a szemeim. Gyorsan kiittam a maradék üdítőmet a pohárból, majd felálltam. Do nincs itt, akkor nekem már nincs semmi dolgom.

- Akkor én megyek is. Örülök, hogy beszélgettünk – mosolyogtam rá, majd elindultam a kabátomért. Gyengéd, erős kéz fogta közre alkaromat, majd könyörgő szemek vizslatták arcomat. Lenéztem a kézre mely lassan, csúszott lejjebb a kézfejemig, majd belenéztem abba az aranybarna, igéző szempárba. 

- Még maradj, beszélgethetnénk, vagy filmezhetnénk. Figyelj, azért, mert szétmentünk, még lehetünk barátok nem? – halvány mosoly szépítette arcát, s én már fejben beadtam a derekam, hiszen érintése nyomán, szívem vad pumpálásba kezdett, s minden épeszű gondolat kiszállt az agyamból. Aztán eljutott az agyamig, mit is mondott „barátok”, én nem tudok csak a barátja lenni.

- Sajnálom Zayn, én nem tudok csak a barátod lenni – motyogtam, s arcom egyből vörös lett. Nem hiszem el, hogy kimondtam, most gyakorlatilag bevallottam neki, hogy még mindig szeretem. A félig arab srác, kidülledt szemekkel nézett rám, majd a barna íriszekben, megjelent valami kis fény, mintha a remény apró szikrája lenne. 

- Azt mondtad, nem tudsz csak a barátom lenni? – kérdezte hatalmas mosollyal az arcán, s a csak szócskát erőteljesen megnyomva. Nem tudtam mit is feleljek, az érzelmek tomboltak a bensőmben, az eszem azt mondja, még változtathatok, mondhatom, hogy nyelvbotlás volt, de a szívem, azt súgja ideje véget vetni a szenvedésnek. 

Oh itt a blogban nem írtam ki vasárnap, de BOLDOG SZÜLINAPOT ZAYN! <3
UI.: Olvassátok el a bevezető szöveget legyetek oly szívesek.;) köszönöm.